Gyüre Otília
Környezettudatos építés szakmérnök, építészmérnök
A vályoggal való kapcsolatom tulajdonképpen kiskoromban kezdődött, amikor 1,5 éves koromban egy 1910-ben épült vályogházba költöztünk. Mindig is természetes volt számomra, hogy a mi házunk “nyáron hűvös, télen meleg.” Az udvaron történő játéksarazások akkor váltak komolyabbá, mikor édesapám beíratott 10 évesen kerámia szakkörre. Annyira megszerettem, hogy csak a középiskolai teendők vetettek véget ennek a teendőmnek. Ebben az időben kezdtem el érdeklődni a tervezés iránt, sorra gyártottam az alaprajzokat, játékaimnak papírból és földből életteret alkottam. Tanulmányaimat is ilyen irányban folytattam: a szegedi Vedres István Építőipari Szakközépiskolában szereztem meg az érettségimet majd felvételt nyertem a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karra. Számomra már az első félévben megfogalmazódott, hogy a természetes anyagú épületekkel és rehabilitációval szeretnék hosszú távon foglalkozni. Ahol csak tudtam becsempésztem a terveimbe, beadandóimba ezzel kapcsolatos ismereteimet. Mindeközben kihasználtam az diákévek szabadságát és építőtáborokban, népi építészeti felmérőtáborokban, természetes építőanyagokkal kapcsolatos konferenciákon, előadásokon vettem részt. Hogy az elmélet mellett a gyakorlati tudás is meglegyen, sok helyre jártam kalákázni is. Az évek során a kóspallagi Öregtájház projekt építész önkéntese voltam.
2024. Júniusában elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Környezettudatos Építés szakmérnöki képzését.
A Budapesten töltött évek után férjemmel visszaköltöztünk az Alföldre és elkezdtük építeni a saját családi gazdaságunkat. Belevetettük magunkat az igazi népi építészetbe és a helyben fellelhető építőanyagokból hozzuk létre az állataink és saját magunk életterét.
Éredeklődési köreim a vályogépületek és azok rehabilitációi. Kis költségvetésű épületek, lakóterek, állatokat kiszolgáló építmények.
Facebook oldal: Vályogvilág Zöldépítészet
gyureotilia@gmail.com
06 30 911 35 46